Fiatal pár hiteligénylés

Állami támogatások: Határidők és lehetőségek

Két gyerekes család

A lakáskorszerűsítés és -bővítés piaca jelentős növekedést mutatott az elmúlt évben, és ez a trend várhatóan folytatódik idén is. A 2021-ben bevezetett otthonfelújítási támogatás hatására ugrásszerű emelkedés volt tapasztalható: a KSH adatai szerint az első félévben 62%-kal nőtt a lakáskorszerűsítésre és bővítésre felvett hitelek száma, összértékük pedig csaknem megháromszorozódott az előző évhez képest. Az átlagos hitelösszeg 3 millió forintról 5,3 millió forintra emelkedett.

Az otthonfelújítási támogatás kihasználására törekvőknek érdemes sietniük, mivel az építőipart érintő anyag- és szakemberhiány akadályozhatja terveik megvalósítását. A felújítási munkák közül a szigetelés bizonyul a leginkább megtérülő beruházásnak. A vissza nem térítendő támogatás szigetelésre fordításával jelentősen lerövidül a befektetés megtérülési ideje a csökkentett rezsikiadásoknak köszönhetően.

Eddig több mint százezer család igényelt összesen közel 190 milliárd forint támogatást, ami átlagosan 1,9 millió forintot jelent családonként. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elemzése szerint idén a lakásépítés mellett a felújítás lesz az építőipar egyik húzóágazata, és várhatóan mintegy 25 ezer családi házat újítanak fel.

Az építőanyagok és alapanyagok ára tavaly 15-160%-kal emelkedett, és az első negyedév végére további 10-15%-os áremelkedést jósolnak a szakemberek. Ezért kiemelten fontos, hogy a felújítási kiadások a lehető leghatékonyabban hasznosuljanak.

Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója szerint: "Az egyik leggyorsabban megtérülő befektetés a födém szigetelése lehet. A fújható üveggyapot technológia megoldást kínál olyan esetekben is, ahol korábban nehézkes volt a födém és a tető utólagos hőszigetelése." Számításaik alapján a befektetés ára 8-10 év alatt megtérülhet, állami támogatással pedig ez az idő akár a felére is csökkenhet.

Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35%-a a falakon, 25%-a az ablakokon, 15%-a a padlón és 25%-a a tetőn keresztül távozik. Megfelelő szigeteléssel akár 50%-kal is csökkenthető az otthon energiafelhasználása és fűtési költsége.

Az építőiparban tapasztalható szakember- és anyaghiányra megoldást jelenthet a fújható szigetelés technológiája. Ez alkalmas magas héjú üreges tetőszerkezetek, padlás- és födém szigetelésre, bontás nélkül, akár egy nap alatt elvégezhető, és a fajlagos bekerülési költsége sem magasabb a hagyományos szigetelésnél.


További információ:

Kanyuk László
Knauf Insulation Kft.
+36-30/997-0500
Laszlo.Kanyuk@knaufinsulation.com